Hosszú hetek lázas munkája előzte meg az idei nemzeti ünnepi megemlékezést iskolánkban. Kissé rendhagyó műsorunk azonban nem a történelmi események felidézését célozta meg. A rendezők olyan verseket és dalokat gyűjtöttek egy csokorba, melyek mindegyike a mai nemzedék felelősségét hangsúlyozták. Valamennyi vers üzenet volt a múltból a jelennek. Őseinktől, akik ránk hagyományozták a forradalom szellemiségét és a szabadság szeretetét.

Rajtunk múlik, ebből az örökségből mit viszünk tovább. Haza, hazaszeretet, kitartás, hűség… Miben hittek apáink, s miben hiszünk mi? Milyen értékeket adunk át a jövő generációjának? Erőt és példát kell merítenünk a múltból, erőt és példát kell tovább adnunk a jövőnek.
A műsort másodikos és hatodikos gyerekek adták elő. Közreműködött a közel száz tagot számláló énekkar és néhány pedagógus kolléga is, s ettől igazán különlegessé vált a hangulat. Ismét vendégeink voltak azok az idős nyugdíjasok, akiket már hagyományosan minden ünnepségünkre meghívunk. Meghatottan nézték végig az összeállítást, és sokszor csendesen mormolták a számukra is ismerős, régen hallott sorokat. Az előadás végén többeknek könny jelent meg a szemében, sőt olyan is akadt, aki – saját állítása szerint – az elejétől már sírt.
Bár ebben az évben nem hagyományos módon ünnepelt az iskola, az üzenet eljutott a hallgatósághoz: „Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak, s áldó imádság mellett mondják el szent neveinket….”