A Határtalanul program keretében tartalmas és élményekben gazdag két napot töltöttünk el az ötödik évfolyamba járó tanulókkal május végén Szlovákiában.
Ez az út közelebb hozta egymáshoz a különböző osztályokba járó gyerekeket. Jó közösséget alkotva, egymással figyelmesen viselkedtek az út során.
Az út első állomása Selmecbánya volt, ahol lemerészkedtünk a föld alá. A bányában lévő séta során meglepődtek, hogy milyen mostoha körülmények között dolgoztak a bányászok, de nagyon tetszettek nekik az ott használt járművek és eszközök (pl. kisvonat, csillék, illemhelyek). Az ásványok szépsége is megragadta figyelmüket. Így családtagjaiknak sokan az ásványokból készített emléktárgyakat hoztak ajándékba. Következő állomás a zólyomi vár volt, ahol megismerkedtek a kor építészeti stílusának jellemzőivel, amit majd hasznosíthatnak a jövő évi tanulmányaik során. Balassi Bálint szellemét két költeményével idéztük meg.
Besztercebányán a régi épületeket és a grandiózus főteret csodáltuk meg. Beszéltünk arról, hogy a Felvidék hogyan kapcsolódik a magyar történelemhez. Fagyizással zártuk a kulturális programot ezen a napon.
A szálláshelyen rendkívül jól éreztük magunkat. Elvarázsolta a gyerekeket a táj szépsége, az épület, a szobák és az étkezés színvonala. Sokan az örömteli izgalomtól alig tudtak elaludni.
Másnap a Dobsinai Jégbarlang felejthetetlen élményt adott számunkra. A diákoknak volt már ismeretük barlangokról, de az ekkora mennyiségű jég látványa a föld mélyében rendkívüli volt. Betléren egy pizzériában ebédeltünk. Örömteli volt számunkra, hogy a betléri kastély megtekintése során milyen lelkesen hívták fel egymás figyelmét a látnivalókra. Minden apró részletre figyeltek és rácsodálkoztak, próbálták elképzelni gondolatban, hogy hogyan éltek abban a korban az ott élő emberek.
Nagyon jól éreztük magunkat, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Köszönjük a lehetőséget az iskolavezetésnek és a Tankerületnek!