Az előző évekhez hasonlóan idén szeptemberben is „nyaraltunk” három napig Zánkán.
Kis csapatunk szeptember 15-én, csütörtökön izgatottan gyülekezett a Déli pályaudvaron. A gyerekek többsége már előző évben is részese volt az őszi kirándulásunknak.
A közel 3 órás vonatút – amely igen gyorsan eltelt – után, elfoglaltuk a szállásunkat, ebédeltünk, majd igyekeztünk a kikötőbe egy rövidke sétahajózásra a Balatonon. Csodálatos időt fogtunk ki, bár a sárkányhajózás idén is elmaradt a kelleténél erősebb szél miatt, de a Balatonban sokat fürödtünk. Igyekeztünk ezt a néhány napot minél tevékenyebben eltölteni. Métáztunk, fociztunk és akadályversenyeztünk, amiben segítségünkre volt a négy nyolcadikos diák, akik kis tanársegédként négy-négy alsóbb évfolyamost vettek a szárnyaik alá. Esténként saját szervezésű programjaink mellet központi programokon is részt vettünk: az első este disco, a második estén a Kávészünet Zenekar koncertje jelentett szórakozást.
Szombaton érkezett vissza a kis csapatunk sok élménnyel és kicsit fáradtan Budapestre a szomorkásra forduló időben. Ez a három nap kiszakított minket az őszből, és visszahozta a nyarat.
Remélem jövőre ismét részesei lehetünk egy nyarat idéző őszi kirándulásnak!