A fenntarthatósági Téma Hét 2019. március 18-22. között került megrendezésre a Bárczi Géza Általános Iskolában. A munkába a teljes második évfolyam is bekapcsolódott, s mivel a projekt a Víz Világnapján ért véget, ezért témának a vizet választotta mind a négy osztály. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek már ilyen kicsi korban megismerjék Földünk éltető elemét, a vizet, minél többet megtudjanak róla, a hasznosításáról, a víztakarékosságról, vizeink, környezetünk védelméről. A projekt módszer pedig kiváló alkalom az együttgondolkodásra, a gyerekek kreativitásának kiaknázására, a hagyományo
A csoportmunka együttműködésre, toleranciára, egymás jobb megismerésére, elfogadására nevel. Tehát több legyet ütöttünk egy csapásra: csapatépítés, oktatás, nevelés – mind helyet kaptak az egész heti munkában úgy, hogy a gyerekek remekül érezték közben magukat.
Az egész hetet átívelő tanulási folyamat a csoportok kialakításával, tervezéssel, előzetes gyűjtőmunkával kezdődött. A gyerekek nagyon élvezték, hogy otthon is, az iskolában is búvárkodhattak könyvekben, a könyvtárban, az interneten. Valamennyi osztályban a szülők is sokat segítettek a kicsiknek az anyaggyűjtésben, küldtek képeket, könyveket, együtt munkálkodtak a modellek, makettek építésén. A második-harmadik napon az anyagok rendszerezésére került sor, valamint a csapatok elképzelték, megtervezték a plakátok, tablók makettek végső kinézetét. Csütörtökön már minden gyerekcsoport a kiállításra kerülő tárgyak végső formába öntésén fáradozott és készültek a Víz Világnapján sorra kerülő projekt bemutatókra. Kisebb-nagyobb jegyzeteket készítettek, hogy előadásuk minél tökéletesebb legyen. Pénteken a tetőfokára hágott az izgalom mind a négy osztályban, hiszen mindenkinek részt kellett vállalnia abban, hogy a különböző csapatok bemutassák egymásnak az egész heti munkájuk eredményét, gyümölcsét, a tanultakat. A 2. m osztály még a szülőket is meghívta e jeles eseményre.
Az osztályok egymás munkáját is megismerhették, mert körbe járva minden osztályba bekukkantottak, kérdezhettek egymástól, magyaráztak egymásnak. Mi, tanítók is kíváncsiak voltunk a többiek alkotásaira, ismereteire, így örömmel kísértük tanítványainkat körbe a termekben. Remek volt látni, hogy milyen sok oldalról tudtuk megközelíteni a témát, és a gyerekek mennyire élvezték ezt a nem szokványos megismerési folyamatot. Mindenki annyit tett hozzá, amire képes. Nagyon változatos munkák születtek, mint ahogy a gyerekek is rendkívül sokfélék.
Az hiszem, elmondhatjuk, hogy mi, tanítók is sokat tanultunk a gyerekekről, csoportokról, más oldalukat is megismerhettük, mint a hagyományos tanórákon. Nagyon sikeres hét volt!