Március 4-én nagyon kellemes élményben volt részünk: a Kávészünet együttes rendhagyó irodalomórát tartott iskolánkban.

A Kávészünet egy különleges zenekar, tagjai a versek fiatalos-modern megzenésítésére és a versek megszerettetésére tették életüket.
Két rendkívül kedves fiatalember: Popovics György és Németh Ferenc megzenésített verseket adott elő mai ritmusban, mai dallamvilággal a 2. órában a felsősöknek, a 3. órában az alsó tagozatnak.
Repertoárjukban Ady Endre, József Attila, Móra Ferenc, Juhász Magda, valamint Hollós Korvin Lajos (itt a lakótelepen utca is viseli a nevét) költeményei szerepeltek. Vidáman bevonták a készséges hallgatóságot, együtt csettintgettünk, és a refréneket együtt énekeltük velük.
Az egyik legnagyobb sikert saját szerzeményükkel, a „Pocakos lány” című dallal aratták. Ady Párizsban járt az ősz című versét egy nyolcadikos tanulónk, Cserhalmi Rebeka szavalta el, utána meghallgathattuk zenével is.
A trendhagyó óra végén az előadókat vastapssal jutalmaztuk, és várjuk a következő hasonló élményszerű irodalomórát!