Határtalanul 2015
Határtalanul jó kiránduláson a Bárczi
2015


 „Én nem határon túli vagyok, hanem határtalanul magyar!”
(Kányádi Sándor)

Ebben az évben gyönyörű és különleges élményekkel rakhattuk tele a hátizsákjainkat a kiránduláson. Idén ugyanis az iskolánk, a Budapest III. Kerületi Bárczi Géza Általános Iskola pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Határtalanul! Pályázaton, és 1 697 800.- Forint vissza nem térítendő támogatást nyert a program keretén belül, így az intézmény 44 hetedikes diákja 5 kísérő pedagógussal öt napos erdélyi utazáson vehetett részt 2015. június 1-5. között. Az út az „Elek Apó meséi”: legendák és mondák nyomában Erdélyben címet viselte.
Csíkszereda
Békás-szoros Erdély vagy régiesen Erdőelve (erdőn túli terület) hegyes, erdős, néhol vadregényes szurdokokkal, a vulkáni utóműködésnek köszönhetően földalatti rejtelmekkel megáldott vidék, ahol minden adott ahhoz, hogy a legendák paradicsomává váljon. Az Alföldön nehéz legendára bukkanni, legfeljebb itt-ott hallani vízbefúlt szerelmesek éjszakai énekszaváról, vagy a törökök által elrejtett kincsről, de ezek egyike sem mérhető a hegyvidékek legendáihoz. Az Alföldön meg kell elégedni itt-ott a Lúdvérccel, míg a Kárpátok erdei tele vannak vérfarkassal, prikoliccsal, vámpírral és minden olyan lénnyel, akiktől rettegni lehet az éjszakai fenyvesekben. Nem mellesleg Erdély nevét is egy legenda tette világhírűvé, mégpedig Drakuláé – aki ugyan havasalföldi volt – de Erdély romantikus várkastélyai lettek e kétes mítosznak a díszletei.
Benedek Eleknek – vagy, ahogy Erdővidéken (Háromszék, ma Kovászna megye) hívták, Elek Apónak - volt miből meríteni. Azon kevesek közé tartozott, akik Erdély elvesztése után nem onnan jöttek a megrövidült Magyarországra, hanem innen (Budapestről) mentek haza, és a továbbiakban az immár más életet élő Erdélyt választották, hogy tehetségükkel segítsenek megmaradni az erdélyi magyarságnak. Ő egy gyermeklapot indított, a Cimbora nevű újságot. Meséi, történetei nagy része nem kifejezetten Erdélyről, vagy Székelyföldről szólnak, de azok „levegője” erdélyi.
Utunk célja, hogy Benedek Elek meséin és más irodalmi alkotásokon keresztül, vagy azokhoz kapcsolódva megismerhessük Erdélyt és Erdély sok mindenben különböző, de még több mindenben megegyező magyar kultúráját.

Esztena
Nagyvárad Első megállónk a határtól csak néhány kilométerre fekvő Nagyvárad volt. Bár korán reggel elindultunk, csak a délutáni órákban érkeztünk ide egy csodás, nevetős út után. A város századfordulós fellendülésének köszönheti gyönyörű épületeit. Ennek a nagy korszaknak a legismertebb krónikása Ady Endre volt, de aki ebben az időben nem volt legalább egy évig újságíró, vagy szerkesztő Nagyváradon, az „nem is számított” a magyar irodalomban. Érdekes sétát tettünk a hosszú Kanonok-sor árkádjai alatt. Rácsodálkozhattunk a monumentális méretű Püspöki Székesegyház épületére. Idegenvezetőnk - Gyula bácsi – sok érdekeset mesélt nekünk, s szerencsénkre az orgona hangzását is meghallgathattuk.
A Király-hágón keresztül vitt az utunk. Itt csak röviden időztünk, mert egy hatalmas zivatar közeledett villámokkal és mennydörgéssel. Estére megérkeztünk Kolozsvárra, ahol az első éjszakát töltöttük. Míg Nagyvárad őrzi magyar jellegét (kétnyelvű feliratok a tömegközlekedési eszközökön), addig itt már kevesebb magyar szót lehet hallani. A kolozsvári városnézést természetesen Mátyás király lovas szobrával kezdtük. Aztán képet kaphattunk a város nyüzsgő hétköznapi életéből.
Kolozsvár
Torda A második napon utunk a történeti Erdélyben vezetett tovább, a hajdani székely Aranyosszék területén. A Tordai-hasadék egy mészkő tömbben keletkezett, egy karszt-barlang beszakadásával. A földalatti barlangi patakból lett a Hesdát-patak. A legenda szerint Szent László fohászától keletkezett, amikor menekült az őt üldöző kunok elől. A patkó nyoma – állítólag – még most is látható az egyik sziklán. (Szerencsére mi nem másztunk fel.) A hasadékban tett túránk nagyon fárasztó, néhol ijesztő is volt, mert nagy magasságban vezetett az út, izgalmas volt az átkelés a hidakon.
Innen Parajdra mentünk a Sóvidékre (Marosszék, ma Hargita megye). A Sóvidék név utal is rá, itt bőven akad só. Az ember a felszínt megbolygatta, s a csapadékvíz mélyebb rétegekben kioldotta a sót, és elmosta a hegyoldalt. Most tényleg úgy tűnik, mintha egy kisebb sóhegy állna a falu szélén. Lenn a barlang elképesztő volt! A jó levegő, a hatalmas termek, a játszótér! Szinte éreztük, ahogyan minden légvételünkkel tisztul a tüdőnk! Parajd
Gyilkos tó Következő nap a Gyilkos-tóhoz mentünk fel, ami szép, azonban sajnos lassan feltöltődik, így a régi fotókon látható méteres konzervált fatörzsekből mára csonkok látszanak csupán. A Békás-szorost természetesen nem hagytuk ki. A Tordai-hasadék megközelítőleg egyenes vonalával monumentálisabbnak hat, a Békás-szoros a kanyargós hasadékvölgyével izgalmasabb.
Negyedik nap Csíkszeredában kezdtük el a programunkat, ahol ellátogattunk a Petőfi Sándor nevét viselő iskolába. Itt kedves fogadtatásban volt részünk, s az ottani gyerekekkel való megismerkedés után részt vettünk a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából rendezett ünnepségen. Csíkszereda egyre fontosabb szerepet játszik a székelység életében. Jelentős műemléke a Mikó-vár, ami egy nagyrészt elpusztult középkori várból átépített várkastély. Ebben működik a Csíki Székely Múzeum, melynek néprajzi része páratlanul gazdag.Délután elmentünk a Székelyudvarhelyi Gyerekfesztivál programjaira.
Utolsó szállásunk Farkaslakán volt, ahol megkoszorúztuk a Tamási Áron emlékművet és meglátogattuk a szülőházát. Ötödik napunkat Marosvásárhelyen kezdtük, az egykori Székelyvásárhelyen. Itt összebarátkoztunk a Bólyai Farkas Elméleti Líceum hatodik osztályos tanulóival. Megismerkedtünk az iskola történetével, megnézhettük az ódon falak között működő könyvtárukat, ahol olyan könyvet is a kezünkbe vehettünk, amit a ’48-as forradalom idején nyomtattak. Innen még a Teleki Téka épületébe is benéztünk, ami szintén lenyűgöző volt. Mind az építészeti belső tere, mind a benne található könyvek igazi élményt nyújtottak.
Hazafelé még Erdélyben Körösfőn álltunk meg. Körösfő Kalotaszeg tájegység része. Fél órás buszozás után értünk fel a Király-hágóra, ahol elbúcsúztunk Erdélytől, majd 90 kilométer után a Partiumtól is.
„Összességében az út inspiráló, változatos, izgalmas volt. Örökre szóló élményekkel lettem gazdagabb. Olyan dolgokra jöttem rá, amikre eddig nem is gondoltam. Örülök, hogy itt lehettem!”
                        Juhász Zsuzsa
Farkaslaka